ALKOTÓHELY

ALKOTÓHELY

V1

Alkotótér és próbahely a kortárs cirkusz számára.

Független művészek, társulatok és újcirkuszi kezdeményezések találkozóhelye Budapesten.

Az Inspirál Cirkuszközpont Magyarországon egyedülálló módon ad teret a cirkuszművészet sokszínű világának. Programjaink és kurzusaink nyitottak a szakma és a nagyközönség számára egyaránt – tanulásra, fejlődésre és közös alkotásra.

Egy nyitott, közösségi tér a cirkusz- és a mozgásművészet szerelmeseinek. Egy közös alkotó tégely, ahol nagyívű produkciók jönnek létre. Egy hely, ahol az ötletek találkoznak, ahol lehet kísérletezni, együtt gondolkodni, és ahol ezekből az együttműködésekből új, izgalmas produkciók születnek. 

V3

V4

Olyan hely, ahol egészen kis kortól lehet ismerkedni a műfajjal, játszani és tanulni. 

Mindennapjainkat és küldetésünket az újcirkusz szemlélete határozza meg. Alkotótérként elsősorban cirkuszművészeket, mozgással, mozgásművészettel foglalkozni vágyókat.  fogadunk.Kiemelten fontos számunkra, hogy valódi teret biztosítsunk a hazai független művészeknek és társulatoknak az alkotáshoz, edzéshez, gyakorláshoz és fejlődéshez. Számos társulat számára állandó próbahelyet jelentünk, míg az évek során több mint ezer próbaórát biztosítottunk alkalmi jelleggel nálunk próbáló művészeknek és projekteknek. Oktatási helyként teret adunk az oktatók cirkuszi foglalkozásainak. 

Számunkra a cirkusz túlmutat a manézs és a színpad világán: az elmúlt évtizedekben a szociális munka, a gyógypedagógia, az informális oktatás és a szabadidős sport fontos eszközévé is vált. Ezek a törekvések határozzák meg a programjainkat is. 

Az Inspirál Cirkuszközpontot a Magyar Zsonglőr Egyesület hozta létre és működteti, amely 2002-ben alakult. Jelenlegi otthonunkat 2016 április 1.-én nyitottuk meg.  

Magyar társulatok közül sokan állandó jelleggel próbálnak nálunk: a Tűzmadarak, One Two Many, One Thousand Face, Időutazók, Kreatív Kráter Kör, a SimorÁg tánCirkusz és a The Flock project.

Inspirál Cirkuszközpont